Kiváló lehetőséget kínálunk Önnek, hogy magasan képzett oktatókkal készüljön fel az FSP vizsgára(Fachsprachprüfung) Németországban. Barátságos munkakörnyezetben gyakorolhatja a magabiztos beszédet. Kifejezetten a németországi mindennapi klinikai gyakorlatra készítjük fel szimulációk, valamint csoportos és egyéni gyakorlatok segítségével.
A németországi approbáció megszerzéséhez a szakmai képesítésen túlmenően a német nyelvtudását is igazolnia kell. A szaknyelvi teszt (FSP) amelytől sokan tartanak, nyelvi készségeit és általános kommunikációs képességeit teszi próbára. A CERTA AKADÉMIA kifejezetten erre a vizsgára készíti fel Önt.
A tanfolyamok olyan orvosoknak szólnak, akik már rendelkeznek TELC-B2, Goethe-B2 vagy magasabb nyelvvizsga bizonyítvánnyal, és szeretnék szakmájukat Németországban gyakorolni. Olyan kollégákkal tanul és szerez gyakorlatot, akik hasonló kihívásokkal néznek szembe, mint Ön, mely intenzív munkahelyi légkört és élénk eszmecserét garantál.
A CERTA AKADÉMIA kurzusai négy hétig tartanak. Ezalatt az idő alatt részletesen megismerheti az FSP követelményeit. A nyelvi rutin feladatokat az orvosok közötti szimulált orvos-beteg beszélgetéseken és szakorvosi megbeszéléseken fogja gyakorolni. A kiscsoportos gyakorlatok mellett egyéni coachingot is kínálunk, ezáltal felkészültnek érzi majd magát a vizsga során.
A CERTA AKADÉMIA kurzusai könnyen átláthatóak. A szükséges beszédeszközöket egy szisztematikus rendszer alapján fogja elsajátítani. Vegyen részt aktívan a tanfolyamokon, hogy a legtöbbet hozza ki belőlük!
Az FSP vizsgával való tapasztalatom
Csörgött az ébresztőm. Néhány másodperc múlva teljesen éber voltam: eljött a vizsga napja! Kinyitottam az ablakot. Gyönyörűen sütött a nap. „Ismételjem át a szakkifejezéseket, vagy menjek inkább reggelizni?” – kérdeztem magamtól. „Semmiképp ne feledkezz meg a reggeliről!” – hallottam a fejemben Željkica hangját. Željkica a HR tanácsadóm, és azt kell mondjam nagyon sokat segített. De Željkica dicséretéhez több oldalra lenne szükségem.
Az az asztalon hagytam a füzetet a szakkifejezésekkel és lementem reggelizni. Valami furcsa okból kifolyólag hirtelen nyugalom szállt meg. Egy hónapja készülök a vizsgára a tanárommal, Cristinával. Ő ugyanezt az utat választotta, és tíz hónappal ezelőtt sikeresen teljesítette a vizsgát. Neki köszönhetően ismertem a vizsga felépítését és minden csínját-bínját.
Töltöttem egy csésze kávét (szörnyű ez a szállodai kávé…), elvettem egy szendvicset, és leültem az asztalhoz. A kezembe vettem a mobilom, ideje átfutni a híreket: „Új vonatokat helyez üzembe a Deutsche Bahn”, „Merkel és a Brexit-tárgyalások” (úgy tűnik, nincs megelégedve a britekkel)… Rápillantottam az órámra, és be kellett fejeznem a reggeli rituálémat. Felmentem a szobámba és azon gondolkodtam, még átismételjek-e valamit. Nem – mondtam magamban – készen állok! Felvettem az öltönyöm és kimentem, a recepciós megrendelte nekem a taxit. 15 perces út volt. Nem volt torlódás, a csúcsforgalom éppen véget ért. Szerencsére a vizsga csak 10 órakor kezdődött. A taxi félreállt egy magas épület előtt. Hamburg Orvosi Egyesület!
Felmentem a lifttel a 13. emeletre. Egy nő fogadott a váróban. 9:30 volt, és 10 óráig kellett volna várnom. Nem láttam más jelöltet. (Csak én vagyok itt?) 10 órakor jött egy orvos és egy szobába vezetett, ahol két kollégája várt. Jó kedvűen cseverésztünk pár percig, majd ismertették a vizsga felépítését (amit eddigre már kívülről tudtam), és elkezdődött a vizsga. Az egyik vizsgáztató stopperórát tartott a kezében. (Őszintén, miért van erre szükség? Csak én vagyok itt…)
Egy orvos, aki a beteg szerepét játszotta, panaszaival kezdte: „Evés után fáj a hasam jobb felső része…” – „Hát ez epekő! Ez könnyű!” – gondoltam. Anamnézist kellett készítenem, de a „páciensem” nem mutatott türelmet hozzá. – Miért kérdez annyit, doktor úr? Mit ért azon, hogy fogyasztok-e kábítószert? Nem ezért jöttem!” és így tovább. Istenem, de fárasztó volt! De tudtam, hogy mindent a protokoll szerint kell csinálnom. Nyugodt maradtam, és mondtam néhány biztató mondatot. Abbahagyta a kérdezősködést, és sikerült befejeznem az anamnézist. Eközben a másik két kolléga csendben jegyzetelt. Egyikük a stopperórára nézett. (Már megint az a fránya stopper!) A páciensemnek rengeteg kérdése volt: „Mi van velem, doktor úr? Műtétre lesz szükségem? Meghalok?” Megértő voltam, és minden kérdésre válaszoltam. Azt hiszem elég könyörületes voltam, de nem estem túlzásba. (Hallottam, hogy az egyik jelentkező megbukott a vizsgán, mert túl empatikus volt. Nem lehet együtt sírni a betegekkel.) Ahogy elmagyaráztam, Cristina hangját hallottam a fejemben: „Ne használj szakkifejezés a betegekkel!” Minden tőlem telhetőt megtettem, hogy ne vágjam rá: „cholelithiasis”. A másik orvos hirtelen így szólt: „Lejárt az idő. Kérem, kövessen egy másik szobába!” (Most meg hova megyünk?)
Egy kis szobához értünk: csak egy asztalból és egy székből állt a berendezés. Egy óra. (Tényleg nem volt más vizsgázó,vicces..) Kaptam egy űrlapot, amit már ismertem. (Annyi orvosi levelet írtam már erre az űrlapra Cristinával, ismertem minden trükköt). 20 perced van – mondta az orvos, és kiment a szobából. Elkezdtem írni. Könnyen jöttek a mondatok. Először azonban nem gondoltam, hogy 20 perc elegendő lesz, hogy mindent leírjak. Hála Istennek, eleget gyakoroltam, hogy 19 perc alatt be tudjam fejezni a levelet! (Meg is vagyok, most gyorsan ellenőrzöm, hogy minden rendben van-e.) Éppen az első mondatom olvastam újra, amikor visszajött az orvos. (Miért is lenne időm ezt végigolvasni?)
Visszavezetett az első szobába, ahol a másik két orvos várt. Eljött az idő az orvos-orvos megbeszélésre. („Használj szakkifejezéseket!” – hallottam újra Cristina hangját.) Bemutatkozásom gördülékenyen ment. Rengetegszer gyakoroltam Cristinával. Aztán jöttek a kérdések, hogy mit csinálnék a pácienssel: ultrahang, ERCP és így tovább. Gyors válaszaim meglepték őket, az idősebb orvos már nem tudta, mit kérdezzen tőlem. (Nincs több kérdés?? Fogadd el!) A stopperes orvos azt mondta, van még időnk, úgyhogy számoljak be a betegnek arról, hogy mit fogunk csinálni.
Hosszasan magyaráztam neki az ERCP-ről, az ultrahangról és a CT-ről. A végén kiderült, hogy a páciensem semmit sem tud az epevezetékekről és az epekőről. (Ez valami rossz vicc?!) Higgadt maradtam. Megpróbáltam újra elmagyarázni, majd arra kért rajzoljam le neki az epevezetéket. Megtettem amit kért, de jött is a következő kérdés: „Doktor úr, mondja kérem, honnan származnak a kövek?” („azAlpha Centauriból” – akartam mondani.) „Az epehólyagból” – mondtam. Végül megértette, és a beszélgetésünk véget ért.
A stopperes orvos ezután adott egy papírt tíz szakkifejezéssel, amit el kellett magyaráznom. (IGEN!! Mind a tíz kifejezés rajta volt Cristina listájánl!) 5 percem volt, de 3 perc alatt sikerült mindent felírnom. Odaadtam a cetlit az orvosnak. Csodálkozott: „Már végzett is?” („Erre varj gombot!”, gondoltam.) A vizsgának ezzel véget is ért. Kérdeztek még néhány dolgot: mit csinálok, honnan jöttem és így tovább. Kézfogás, üdvözlet és már kint is voltam.
Sütött a nap, jól éreztem magam. Felhívtam Željkicát és Cristinát, és elmeséltem mindent. 11 óra volt, és az egész nap még előttem állt. Itt volt az ideje egy kis városnézésnek.
Másnap reggel elhagytam a szállodát. Már a repülőn megkaptam az e-mailt, hogy sikeresen vizsgáztam. Kezdődhet az új németországi kalandom!
